Víz világnapi rendezvény a DRV Zrt.-vel
(2023. 03. 31.)
Társaságunk az európai uniós forrásból finanszírozott, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 számú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projektje keretében 2022-ben és 2023-ban is nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte a víz világnapját Siófok Fő terén.
Az eseményen, melyen nagyságrendileg 500-600 fő vett részt, információt adtunk át vizeink/vízbázisaink minőségéről, megóvásuk fontosságáról, a takarékos vízfelhasználási lehetőségekről, vizeink jellemzőiről, a környezettudatos szennyvízelvezetésről és -kezelésről, valamint a szennyezések megelőzéséről.
Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd köszöntőbeszédet mondott Witzmann Mihály országgyűlési képviselő és Bardócziné dr. Molnár Anita, Siófok város alpolgármestere. Ezt követően vizes és szennyvizes témaköröket érintő játékos színpadi kvízzel, majd az Alma együttes gyerekkoncertjével folytattuk a programot. A DRV Zrt. egyik munkatársa interaktív szemléletformáló előadást tartott vizeink védelmének fontosságáról és a csatornahasználati szabályokról, melyet állatbemutató követett, ahol megtudhattuk, hogy viszonyulnak a vízhez bizonyos állatok. A felnőttek mellett a programokon számos óvodás, alsó és felső tagozatos, továbbá középiskolás korú gyermek is részt vett, akik a kihelyezett plakátok és tájékoztatók segítségével betekintést nyerhettek a már megvalósított, uniós támogatásból finanszírozott víziközmű-fejlesztésekbe. Az esemény ideje alatt folyamatos laborbemutatókkal, diagnosztikaiautó-bemutatóval, kézműves és vizes játékokkal is vártuk az érdeklődőket, továbbá információt kaphattak a DRV Zrt.-nél betölthető munkakörökről és szakmai gyakorlati lehetőségekről.
Bízunk benne, hogy a résztvevők újonnan szerzett tudásukat felhasználva és azt továbbadva még tovább szélesítik a tudatos vízfelhasználók körét.
(2023. 03. 01.)
Az európai uniós forrásból finanszírozott, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 számú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan társaságunk nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a víz világnapját Siófok Fő terén 2023. március 22-én 9:30–14:00 között, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Az eseményt 9:30-kor Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója nyitja meg, majd a tervek szerint köszöntőt mond Witzmann Mihály országgyűlési képviselő és Bardócziné dr. Molnár Anita, Siófok város alpolgármestere. Ezt követően 9:45-től vizes és szennyvizes témaköröket érintő játékos színpadi kvízzel tesszük próbára a gyerekek tudását, melyet az Alma együttes gyerekkoncertje követ. 11:20-tól a DRV Zrt. munkatársa tart interaktív szemléletformáló előadást vizeink védelmének fontosságáról és a csatornahasználati szabályokról. 12:00-tól állatbemutató veszi kezdetét, megtudhatjuk, hogy viszonyulnak a vízhez a teknősök, kutyák, csirkék, nyulak, kígyók és a ragadozó madarak, a kígyóval fotózkodni is lehet majd.
A rendezvény ideje alatt, 9:30–14:00 között folyamatos laborbemutatókkal, diagnosztikaiautó-bemutatóval, kézműves és vizes játékokkal is várjuk az érdeklődőket, és lehetőség nyílik megismerni a DRV Zrt.-nél betölthető munkaköröket, valamint szakmai gyakorlati lehetőségeket is.
10:00–16:00 között a hagyományos véradást is megtartjuk, várjuk az önkénteseket a DRV Zrt. Tanácsház utcai székházában. 11:00-tól mentő-, tűzoltó- és szemetesautó is érkezik a helyszínre, melyeket közelebbről is meg lehet tekinteni.
A siófoki nagy rendezvény mellett az érdeklődők újra ellátogathatnak a Nyílt napok keretében a vállalat vízmű- és szennyvíztisztító telepeire, vizsgálólaboratóriumaiba, részt vehetnek a rajzpályázaton, kitölthetik az online kvízt, és a Vizek háza élménypark is újranyit már március 15-én.
*A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
(2022. 02. 25.)
Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Ez a jeles nap minden évben más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz szerepére – idén a felszín alatti vizek állnak a fókuszban.
Társaságunk a világnapot nagyszabású rendezvénnyel ünnepli Siófok Fő terén 2022. március 22-én. Az európai uniós forrásból finanszírozott, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosító számú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projektünkhöz kapcsolódó víz világnapi esemény célja, hogy népszerűsítse a csapvizet mint alapvető és biztonságos élelmiszert, ráirányítsa a figyelmet az ivóvízfogyasztás fontosságára, valamint ösztönözze a jövő generációit vizeink védelmére.
A rendezvényen koncertet ad Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a gyerekeket színpadi kvízzel, játékos feladatokkal és érdekes bemutatókkal várják munkatársaink, és a siófoki születésű Németh Nándor úszó olimpikon is megosztja vizes élményeit és emlékeit az érdeklődőkkel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a rendezvényre!
(2021. 05. 04.)
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az európai uniós forrásból finanszírozott, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosító számú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan 2022-ben víz világnapi rendezvényt tervez tartani Siófok Fő terén.
A játékos feladatok, előadások, bemutatók keretében munkatársaink a tudatos vízfelhasználáshoz kapcsolódó szemléletformáló információkat adnak át az érdeklődőknek. Bemutatjuk továbbá a DRV Zrt. területén az elmúlt években megvalósult EU-s fejlesztéseket és azok takarékos, tudatos vízfelhasználást, a vízbázisok minőségének megóvását segítő hatásait, valamint a környezettudatos szennyvízelvezetés és -kezelés, továbbá a szennyezések megelőzésének módjait.
A rendezvényre laboros munkatársaink is kitelepülnek, és érdekes bemutatókat tartanak.
Jelenleg szervezés alatt. Bővebb információk később.
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Tisztelt Felhasználóink, Kedves Érdeklődők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. az európai uniós forrásból finanszírozott, KEHOP-2.1.7-19-2019-00009 azonosítószámú, Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában elnevezésű projektjéhez kapcsolódóan, a Siófok Fő terére tervezett víz világnapi rendezvénye 2021. március 22-én elmarad a koronavírus-járványra és a kormányzati intézkedésekre való tekintettel.
A programváltozás miatt szíves megértésüket kérjük.
Tisztelettel:
DRV Zrt.