A természet védelme kiemelt feladatunk, nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos működésre, és a társaság minden szintjén erősítjük a felelősségérzetet környezetünk védelme iránt.

erdei fülesbaglyok megóvása

Új lakók a DRV zamárdi telephelyén

2023. május végén csodás felfedezést tett a zamárdi telephelyünkön dolgozó két kollégánk – az egyik fán rábukkantak egy fészekre, amely erdei fülesbaglyok lakhelye. Először csak az egyik szülő mutatta meg magát, aztán pár hét után megjelent egy fióka, majd később egy másik. A kicsik próbálgatják a szárnyaikat. 

Gondoskodunk e szép és hasznos madarak élőhelyének megóvásáról a fészkelőhely háborítatlanságának biztosításával.

A képen egy erdeifülesbagoly-fióka látszik a fészekben

A képen egy erdeifülesbagoly-fióka látszik a fészekben

A képen az egyik erdeifülesbagyoly-szülő látszik

 

MÉHLEGELŐK KIALAKÍTÁSA

Védterület-karbantartás az élővilág védelmével

Az Ipari Szolgáltató Üzem és az Anyaggazdálkodási és -raktározási Osztály munkavállalóinak kezdeményezésére, valamint a társaság vezetésének támogatásával a zamárdi telephelyünkön 2022-től a természet védelmét szem előtt tartva végeztetjük a védterület karbantartását. Vagyis a beporzó rovaroknak menedéket, táplálékot szolgáltató virágzó növényekkel teli, a mindennapi munkavégzést nem akadályozó zöldterületeken az elvirágzás utánra halasztjuk a fűnyírást a biodiverzitás megőrzése érdekében.

A képen a DRV zamárdi telephelyén nyíló vadvirágok láthatók

A csapadékos időjárásnak köszönhetően a zamárdi telephelyünk növényei tavasszal ezerszámra bontják virágaikat, e kis oázisok fennmaradása pedig sokat jelent a beporzó rovarok életterének minél tovább történő megóvásában. A mezőgazdasági termelés miatt a természetből kiszakított területek nagysága ugyanis napról napra nő, a növényvédő szerek felelőtlen, indokolatlan használata pedig tovább súlyosbítja a kialakult helyzetet.

Hiszünk abban, hogy minden apró lépés és gesztus számít, amelyet a környezetünk megóvásáért és a fenntartható fejlődés irányába teszünk, és büszkék vagyunk kollégáink és a vezetés ez irányú elkötelezettségére.

 

Csatlakoztunk az Európai Hulladékcsökkentési Héthez 

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét fókuszában idén a textíliák álltak, ezért a szervezők olyan akcióötleteket vártak és ösztönöztek, amelyek célja a ruhaipar ökológiai lábnyomának csökkentése, a textilek, ruhák újrahasznosítása, élettartamuk növelése. A felhíváshoz csatlakozva társaságunk 2022. 11. 21–25. között ruhagyűjtést hirdetett, melyhez nagy örömünkre sok munkatársunk csatlakozott.

A gyűjtés eredményeképp 2022. november 30-án két platónyi, közel 5 m3 adományt szállítottunk ki a Magyar Vöröskereszt siófoki irodájába, ahol dolgozóik rendkívül nagy örömmel fogadták a felajánlást. Aprócska irodájuk szinte teljesen megtelt, ahogy a kép is tanúskodik róla, majdnem embermagasságig értek a zsákok és dobozok.

A képen a Magyar Vöröskereszt siófoki képviselője látható a DRV-s ruhaadományokkal

Önkénteseik szorgos kezei válogatták szét a rengeteg adományt, melyet partnereik még karácsony előtt eljuttattak a rászorulók részére, szebbé téve ezzel az ünnepet. Az adományból a nágocsi anya-gyermek otthon lakói, a Kiliti Református Egyházközség és a Siófokon és környékén elszállásolt ukrán menekültek, valamint a szóládi önkormányzat segítségével Szólád, Kötcse, Teleki, Nagycsepely és Bálványos nehéz sorsú családjai részesültek, emellett a Katolikus Karitász segítségével Kisbárapátiba is került belőlük.

A DRV-s ruhaadományok szortírozása

A gyűjtés másik kedvezményezettje a Siófoki Állatvédő Alapítvány volt, az állatmenhely részére a már nem használható takarókat, plédeket vártuk a kutyák és macskák alá. Több zsák textília gyűlt össze számukra is, melyeket szintén kiszállítottunk.

A képen a siófoki állatmenhelynek eljuttatott DRV-s textiladományok láthatók.

Az  Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezői elismerő oklevéllel köszönték meg aktivitásunkat.

A képen az Európai Hulladékcsökkentési Hét szervezői által az akcióban részt vett DRV részére kiállított elismerő oklevél látható.

Mi is köszönjük minden kollégánknak, aki adományával segített könnyebbé tenni a nehéz sorsú családok mindennapjait és a menhelyen élő négylábúak életét.

 

HASZNÁLTELEM-GYŰJTŐ PONTOK A DRV-NÉL

A DRV székházában is leadhatók a használt elemek és akkumulátorok

2022 novemberétől vállalatunknál is lehetőség nyílt a használt elemek és akkumulátorok gyűjtésére. Első lépésként pilotjelleggel két gyűjtőpontot létesítettünk a társaság területén partnerünk, a FOREGO Magyarország  Kft. tulajdonában lévő gyűjtőtartályok kihelyezésével:

  • a siófoki székházban, valamint
  • a zamárdi telephelyen lévő irodaházban.

Előbbi nyilvános, vagyis a lakosság rendelkezésére is áll, míg utóbbit csak a DRV munkatársai használhatják.

A DRV Zrt. székházában (Siófok, Tanácsház u. 7.), az épület bejáratánál kialakított nyilvános gyűjtőponton bárki leadhatja a háztartásában összegyűlt használt elemeket és akkumulátorokat hétköznaponként 6 és 20 óra között.

2023. január végétől augusztus elejéig 128 kg használt elem és akkumulátor gyűlt össze a két gyűjtőpontunkon.

A képen a DRV siófoki székházának bejáratánál elhelyezett használtelem-gyűjtő tartály látható.

A gyűjtőtartályba mindenfajta elem és a nyíláson beférő hordozható akkumulátor bedobható. Kérjük, hogy más lakossági hulladékot ne dobjanak a gyűjtőkbe!

Ezeket a hulladékokat szelektíven kell gyűjteni, és lehetőség szerint újrahasznosítani, hogy visszanyerjük értékes fémtartalmukat. Ha a kommunális hulladékkal együtt az égetőkbe kerülnek, szennyezik a levegőt, a hulladéklerakókban vagy a szabadba kerülve pedig, ha a külső burkolatuk megsérülésével alkotóelemeik a környezet nedvességével érintkezve kioldódnak, az oldatok szennyezhetik a talajt és a talajvizet.

Az elemekben és akkumulátorokban felhasznált anyagok – különösen a toxikus nehézfémek és vegyületeik, mint a higany, a kadmium, az ólom, a nikkel és a cink – a környezeten kívül az emberi egészségre is kockázatot jelentenek.

Gyűjtse hát Ön is szelektíven a használt elemeket és akkumulátorokat, és adja le akár a DRV-s gyűjtőponton!

 

Faültetési kampányok

Társaságunk hagyományosan az április 22-i Föld napjához, a május 10-i madarak és fák napjához, valamint az október 21-i Földünkért világnaphoz kapcsolódóan hirdet faültetési akciót, ösztönözve a munkatársakat, hogy kollégáikkal együtt cselekedjenek Földünkért, környezetünkért.

2019. május 10. és 22. között faültetési kampányt indítottunk munkatársaink részére, #ültessfátDRV elnevezéssel. Az akció keretében 105 munkatársunk, 14 csapatba rendeződve ültetett el különböző fajtájú díszfákat, gyümölcsfákat, tujákat a szolgáltatási területünk számos településén, többek között Siófokon, Zamárdiban, Kaposváron, Tapolcán és Nemesgulácson.

A koronavírus-világjárvány miatt 2020-ban sajnos nem tudtuk megtartani sem a tavaszi, sem az őszi faültetési akciónkat, és 2021-ben is csak az őszit szervezhettük meg.

A képen a DRV Tapolcai Üzemvezetőségének kollégái láthatók egy elültetett fával

A képen a DRV HR-osztályának munkatársai láthatók faültetés közben

Az október 18–22. közt zajló akció célja a Földünkért világnaphoz kapcsolódóan a cselekvésre ösztönzés, környezetünk megóvása, ökológiai lábnyomunk és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése volt. A felhíváshoz maximum 10 fős dolgozói csapatokkal lehetett csatlakozni, az utólagosan elszámolható költség bruttó 8000 Ft volt kollektívánként, melyből facsemetét cserjét, műtrágyát, virágföldet lehetett vásárolni a vállalat támogatásával.  A részvétellel a saját munkakörnyezetük megszépítésén túl egy közös vacsorát is nyerhettek a kollégáink, a győztest (a Leolvasási és Elszámolási Osztály 1. számú csapatát) azon csapatok közül sorsoltuk ki, akik a faültetésről a Facebookon is közzétettek egy posztot #ÜltessfátDRV megjelöléssel. A kezdeményezéshez  37 csapatban 269 kollégánk csatlakozott.

 

A Föld napja a DRV-sek szemével

Az április 22-i Föld napja és annak üzenete, vagyis a természeti környezetünk, a vizeink megóvásának fontossága társaságunk, a DRV Zrt. kollektíváját is aktivitásra ösztönözte 2021-ben.

Munkatársaink saját fényképeiből fotómontázsokat készítettünk, ezzel is kifejezve, hogy a vállalatunk társadalmi felelősségvállalása mellett az egyéni felelősség és a környezetvédelem iránti személyes elkötelezettség és kiállás is legalább olyan fontos és jelentős.






Madárbarát munkahely

Nagy örömünkre a kaposvári dr. Guba Sándor utcai telephelyünk 2021-ben elnyerte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárbarát munkahely címét. A telep városszéli, többnyire füves, fákkal határolt telken van, így sok a madár. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát munkahely programjába 2019 év elején regisztráltak kollégáink, ekkor került ki a hét darab, saját kezűleg készített madárodú is. A téli etetés és az egész éves itatás évek óta zajlik a telephelyen.

A fotó a kaposvári madárbarát telephelyünket szemlélteti.
 

Partifecskék megóvása

2020, 2021 és 2022 tavaszához hasonlóan társaságunk zamárdi telephelyén idén is fészket raktak partifecskék a partfalba, a rostált földdepó déli, megbontott végén. Hogy megóvjuk a kolóniát, a telephelyen dolgozó munkatársaink a partfal környékének elkerítésével és egy figyelmeztető tábla kihelyezésével biztosították a terület háborítatlanságát a költési időszak alatt. 

2021 nyár derekán munkatársaink egy fészeknyi bajba jutott kisfecskén is segítettek. Az Ipari Szolgáltató Üzemünk zamárdi épületének oldaláról leesett egy fecskefészek. Az öt apró fiókából egy sajnos elpusztult, de a másik négy életben maradt, láthatólag sérülés nélkül megúszták az esést. Három kollégánk lemezből hajtott egy tartó szerkezetet, egy vízmérős dobozba beletették a fészket, és visszarakták az eredeti helyére. Utána figyelték, és örömmel tapasztalták, hogy a fecskeszülők tovább etették új „otthonukban” a fiókákat.

Büszkék vagyunk rá, hogy társaságunknál minden évben biztos menedéket találnak ezek a hasznos madarak, és hogy a természet, az élővilágunk megóvása munkatársaink számára is kiemelt fontosságú.

A fotón a társaság zamárdi telephelyén fészket rakó partifecskék szerepelnek.

Partifecskefészkek a partfalban a DRV zamárdi telehelyén, a kép előterében a szalagkordonnal és a figyelmeztető táblával

A képen a partifecskefészkekkel teli földkupac látható a DRV-s kollégákkal
Passzold vissza, Tesó!-kampány

Vállalatunk a KÖVET Egyesület Passzold vissza, Tesó! elnevezésű kampányához csatlakozva és a Jane Goodall Intézet munkáját segítve 2021 szeptember végén kezdte meg mobiltelefon-visszagyűjtő akcióját.

A Jane Goodall Intézet közös kampányt indított a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével, ami a magyar háztartásokban fellelhető, de már használaton kívüli mobiltelefonokat célozta meg. A használt készülékek ugyanis kincset rejtenek, többek között 17-féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett főemlősök élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegeti. Ennek a folyamatnak a megfékezésében szerettünk volna segíteni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.

A november 22-én zárult kampány eredményeképpen 334 db mobileszközt (használaton kívüli mobiltelefonokat, GPS-eket, tableteket és ezek tartozékait) gyűjtöttünk össze tartozékaikkal együtt, melyeket eljuttatunk az újrahasznosításukról gondoskodó Inter-Metal Recycling Kft.-nek.

A gyűjtéssel az értékes fémek körforgásban maradását és a gorillák, csimpánzok, bonobók túlélését segítettük.

A fotó az akció keretében összegyűjtött használt mobilkészülékeket mutatja.

SZEMÉTGYŰJTÉSEK SOMOGYSZERTE

2019 tavaszán Vagyongazdálkodási Osztályunk és Tabi Üzemvezetőségünk, szeptemberben pedig HR-osztályunk szervezett szemétgyűjtési akciót. Utóbbi során 9 zsáknyi szemetet gyűjtöttek mukatársaink a Sió partján. A 4 km-es szakaszon szedett hulladék összsúlya meghaladta a 100 kg-ot.

A képen a Vagyongazdálkodási Osztályunk munkatársai láthatók a 2019 tavaszi szemétszedésen.

A képen a Tabi Üzemvezetőségünk dolgozói által 2019 májusában összegyűjtött szemét látható.

A fényképen a Sió partra szervezett szemétgyűjtési akcióban részt vevők szerepelnek. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.