Büszkék vagyunk rá, hogy a társaságunknál működő munkahelyi kollektívák évről évre összefognak egy-egy nemes ügy érdekében. Kollégáink évente több alkalommal szerveznek jótékonysági gyűjtéseket rászorulók – nehéz helyzetben élők, családok, gyerekek, intézmények, közösségek – részére.

 

Több kartondoboznyi adomány a siófoki állatmenhelynek 

A szeptember 5-i jótékonysági világnap alkalmából 2023 szeptemberében adománygyűjtést  szerveztünk a Siófoki Állatvédő Alapítvány javára. Több doboznyi konzervet, kutya- és macskatápot, kutyaszalámit, illetve játékot adtunk át a menhelynek, melynek dolgozói hálás szívvel fogadták a felajánlást, és egy posztban köszönték azt meg a Facebook-oldalukon társaságunk kollektívájának. Néhány fotó is készült az adomány átadásáról, közülük az egyikhez a menhely egyik kedvence, Totó is modellt állt. 

Adományok a siófoki állatmenhelynek

Adományok a siófoki állatmenhelynek

Köszönjük munkatársainknak a sok felajánlást és a segítőkész hozzáállást, ezúttal is jó helyre került az adomány.

 

Tavaszi adománygyűjtés a Magyar Vöröskereszt, a Reménység Alapítvány és az ADRA magyarország javára

Munkatársaink segítőkészségének és aktivitásának hála, több száz kilónyi felnőtt- és gyerekruha, lábbeli, háztartási eszköz és játék talált új gazdára tavaszi adománygyűjtésünk kedvezményezettjei, a Reménység Alapítvány, az ADRA Magyarország és a Magyar Vöröskereszt jóvoltából.

A DRV 2023. tavaszi jótékonysági gyűjtésén összegyűlt adományok

A DRV 2023. tavaszi jótékonysági gyűjtésén összegyűlt adományok

A DRV 2023. tavaszi adománygyűjtése

A DRV 2023-as tavaszi gyűjtésén összegyűlt adományok a Magyar Vöröskereszt irodájában

DRV-s adományok kiosztása a nágocsi anya-gyermek otthonban

DRV-s adományok kiosztása a nágocsi anya-gyermek otthonbanDRV-s adományok kiosztása a nágocsi anya-gyermek otthonban

A gyűjtés három héten keresztül, 2023. április 3-tól 21-ig tartott a társaság egész területén. Felajánlásaink ezúttal is jó helyre, hajléktalanokhoz, szerény körülmények között élőkhöz, nélkülöző családokhoz, valamint a nágocsi anya-gyermek otthon lakóihoz kerültek, megkönnyítve mindennapi életüket.

Köszönjük minden kollégánknak, aki adományával hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez.

 

A DRV kollektívája több mint négyszázezer forintot adományozott két rászoruló családnak

2019 után 2022-ben társaságunk ismét csatlakozott a Reménység Gyermeksegély és Rehabilitációs Alapítvány adventi jótékonysági programja keretében szervezett adománygyűjtéshez, mellyel ezúttal két, Siófok környékén élő nehéz sorsú családon segíthettünk.

A képen az adventi jótékonysági hangversenyen részt vevő zenészek és kórustagok láthatók.

A civil szervezet 2006 óta (az utóbbi 2, Coviddal terhelt évet leszámítva) évről évre összefog a vállalkozásokkal, zenei előadókkal olyan családok megsegítéséért, amelyek tagjai önhibájukon kívül kerültek sokunknál lényegesen nehezebb anyagi és életvezetési helyzetbe. A 2022-es gazdasági környezetben pedig, amely mindannyiunkat kihívások elé állított, nekik még inkább szükségük volt a jó szándékú emberek támogatására.

A négyéves, lyukas szívvel és Down-szindrómával született, súlyos autoimmun betegséggel is küzdő, rendszeresen infúziós kezelésekre és oxigénrásegítésre szoruló Alexandra egy szűk albérletben él családjával, ahol kicsi a mozgástér, steril, tágasabb környezetre lenne szükség.

A tizenöt éves Violetta pedig, akit édesanyja egyedül nevel fiútestvérével együtt, súlyos autista.  A fejlesztése sok energiát, időt és pénzt emészt fel. Az édesanya egyedül törleszti az otthonteremtésre felvett hitelt, folyamatosan fejlesztésekre hordja kislányát, mindeközben részmunkaidősként kórházban dolgozik, a helytállása példaértékű.

Társaságunk munkavállalói nevében 423.500 forintnyi adományt juttatunk el a Reménység Alapítványnak, akik azt a további felajánlásokkal együtt a december 3-i adventi jótékonysági hangversenyen két egyenlő részben adták át a családoknak, a rendezvény teljes bevételével együtt. A felhíváshoz csatlakozó vállalati dolgozók és magánemberek összesen 2.523.000 forinttal segítették a két családot.

Köszönjük az adománygyűjtéshez csatlakozott kollégáinknak, hogy támogatásukkal boldogabbá és könnyebbé tehettük az év végi ünnepeket Szandi és Violetta családjának. A DRV kollektívája nevében ezúton is jó egészséget és meghitt, boldog karácsonyt kívánunk nekik!

 

Játékgyűjtés a somogyszentpáli Tündérrózsa óvoda javára

2022 májusában egy Marcali melletti kistelepülés, Somogyszentpál óvodavezetője levelében kérte társaságunk segítségét a nemrég külsőleg felújított óvoda elhasználódott berendezéseinek, bútorainak, játékainak megújításához, amelyre már nem jutott forrás. A település nagyon szűk költségvetésből gazdálkodik, és az intézménybe kizárólag hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Felhívásunkra kisgyermekes kollégáink sok szép, jó állapotban lévő játékot – babákat, figurákat, kisautókat, mesekönyveket, társasjátékokokat – gyűjtöttek össze, melyeket június közepén eljuttattunk az intézménybe, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Kívánjuk, hogy teljen sok öröme a gyerekeknek a játékokban.

A képen a DRV-s dolgozók által összegyűjtött jétékadományok láthatók.

A fotón a somogyszentpáli óvodások láthatók a farsangi ünnepségükön, álarcban

 

DRV-s pénzadomány az ukrajnai háború károsultjainak 

2022 márciusában társaságunk adománygyűjtéssel kapcsolódott az ukrajnai háború károsultjainak megsegítésére országszerte szerveződött mozgalomhoz. 

Kollégáink segítségének köszönhetően több mint 160 000 Ft gyűlt össze, melyet a hónap közepén személyesen adtunk át Ukrajna siófoki tiszteletbeli konzuljának, Horváth Zoltánnak. 

Adományunk a Félelem Nélküli Élet Közhasznú Alapítvány közreműködésével jutott el a rászorulók három csoportjához: élelmiszerekkel segítették a határon átkelő menekülteket és a háború sújtotta ország lakosságát, valamint kárpátaljai gyermekotthonokat támogattak élelmiszerekkel és tisztálkodási eszközökkel. 

Köszönjük mindenkinek, akik felajánlásával segítette a háború elől menekülőket és az Ukrajnában maradtakat. 

 

Tavaszi Adománygyűjtési akció a reménység alapítvánnyal és az adra magyarországgal együttműködve

2022 tavaszának beköszöntével újabb jótékonysági gyűjtést hirdettünk, melynek eredményeként ismét több száz kilónyi adomány – feleslegessé vált, de működőképes konyhai, fürdőszobai eszköz, ágymatrac, mosógép, ágynemű, még jó minőségű ruha, játék és könyv – gyűlt össze a DRV segítő szándékú kollektívájának köszönhetően. Az akcióban ezúttal a Reménység Alapítvánnyal és az ADRA Magyarországgal működtünk együtt, az adományokat több fordulóval, megpakolt személyautókkal, utánfutóval és egy kisbusszal szállították el a karitatív szervezetek dolgozói, és szétosztották őket a rászorulók között – ahogyan arról Facebook-oldalunkon is közzétettünk egy fényképes beszámolót.

Ezúton is köszönjük minden munkatársunknak, aki felajánlásával csatlakozott az akcióhoz, illetve részt vett annak koordinálásában, az adományok szállításában, raktározásában és pakolásában, és hálával tartozunk a civil szervezeteknek is áldozatos munkájukért. Ezúttal is a legjobb helyre kerültek az adományok, örömmel tölt el bennünket, hogy segíthettünk a nehéz sorsú családokon és egyedülállókon.

 

A képen az összegyűlt adományok láthatóak egy személygépkocsiban.

 

Pénzügyeseink karácsony előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot támogatják

Pénzügyi Osztályunk munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében és a közelgő karácsonyra való tekintettel 2021 év végén játékokkal, könyvekkel, írószerekkel és különféle készségfejlesztő eszközökkel támogatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Siófokon működő Fogyatékkal Élők Nappali Intézményét, immár második alkalommal.

A képen az adományok láthatók.


Karácsonyi gyűjtés belső-somogyi és kadarkúti rászorulóknak

2021 karácsonya előtt a kadarkúti Csupaszív Biztos Kezdet Gyerekház, valamint a Reménység Alapítvány és az Adra Magyarország pártfogoltjai számára szerveztünk cégszintű adománygyűjtést. Előbbi intézmény 2013 óta működik, hátrányos helyzetű településrészeken élő kisgyermekes, hátrányos helyzetű családokkal foglalkoznak, míg a nágocsi székhelyű alapítvány és az ADRA Magyarország Belső-Somogyban élő, mélyszegénységgel küzdő családok megsegítésén dolgozik. Nagyon sok felajánlás érkezett, melyek egy részét – gyerekjátékokat, -bútorokat, -ruhákat és mesekönyveket, valamint a fejlesztési szakterület által összegyűjtött 75.000 forintnyi készpénzből vásárolt tartós élelmiszert – magunk szállítottunk el Kadarkútra, több zsáknyi használt felnőtt ruhát, ágyneműt, konyhai eszközöket, továbbá az Igazgatási és Kommunikációs Osztály dolgozói által összeadott 50.000 forint készpénzadományt pedig átadtunk a Reménység Alapítvány és az Adra Magyarország képviselőinek.

Mindezeken kívül egy Kisbárapátiban élő családot egy új franciaággyal és egy kinyitható kanapéval segítettünk egy kollégánk felajánlásának köszönhetően.

A képen az adományok láthatóak.

A képen az adományok láthatók.

A képen az adományok láthatók.

További fotók a Facebookon.


Összefogás egy óvodáért és egy bábonymegyeri családért

A fejlesztési szakterület és az építésvezetőség dolgozói évek óta hagyományosan egy-egy rászoruló családnak, illetve közösségnek teszik szebbé a karácsonyát. 2019-ben a siófoki Pöttyös Óvodára esett a választásuk. Az intézményben tavaly jelentős felújítás történt, de új eszközök és játékok vásárlására nem maradt forrás, ezért a gyerekeket sporteszközökkel, játékokkal ajándékozták meg kollégáink. 

A képen a Süni csoport óvodásai láthatók a fejlesztési szakterület munkatársaival és adományaikkal.

A 2020-ban kollégáink által megajándékozott család Bábonymegyeren él szerény körülmények között. Öt gyermeket nevelnek a szülők, közülük ketten súlyos egészségügyi problémákkal élnek, állandó ellenőrzés és felügyelet alatt. Házukat részletre vették, melyet minden hónapban törlesztenek. Mivel ez nem kis összeg, így a gyermekek számára meglehetősen kevés marad a mindennapi megélhetésre. A család támogatására sok felajánlás érkezett, ajándék, ruha, egyéb használati tárgy és 140.000 Ft készpénzadomány formájában. A fűtési gondokkal küszködő családnak egyik munkatársunk felajánlott egy használt, de jó állapotú, működőképes gázkazánt is, melyet sikerült telepíteni és beüzemelni, így karácsonyra újból működött a fűtés támogatottjaink otthonában.

A képen az adományok láthatók.


Ügyfélszolgálatosaink adománygyűjtése Zsombornak

​2020 nyarán országos gyűjtés indult egy SMA-betegségben, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zsombor megsegítésére. Az Ügyfélszolgálati Osztályon dolgozó munkatársaink felkarolták az ügyet, és hamarosan örömmel számoltak be róla, hogy sikerült összegyűjteni a Zsombi gyógykezeléshez szükséges összeget. Április közepén már arról olvashattunk a sajtóban, hogy a kazincbarcikai kisfiú márciusban megkapta a világ legdrágább génterápiáját, amelyre a gyógyulásához szükség volt, és mozgásában máris látszanak az eredmények.

Csoportkép az adományozókról.


Kórházi szeretetcsomag a DRV-től

Több siófoki céghez hasonlóan 2021 tavaszán társaságunk is felkérést kapott egy Budapestről induló kezdeményezés keretén belül a siófoki kórház dolgozóinak támogatására, akik rendkívüli leterheltség mellett is fáradhatatlanul végezték a munkájukat, ápolták a covidos betegeket – éreztetve velük a szeretetet, a törődést és a hálát. A DRV-s adományokat – hasznos élelmiszereket, a Fejlesztési és a Számviteli Osztály ajándékcsomagjait, valamint a kollégáink, a gyermekeik és az ismerőseik gyermekei által készített 185 darab rajzot és szeretetüzenetet – április 16-án adtuk át az intézmény képviselőinek. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a testet és a lelket egyaránt ápoló és felfrissítő DRV-s adománnyal szebbé és egy kicsit könnyebbé tehettük a kórházi dolgozók napjait, általuk is üzenve, hogy a DRV Zrt. 1800 fős kollektívája és az ő gyermekeik nagy szeretettel gondolnak rájuk, és nagyon hálásak nekik.

A képen az adományok láthatók.

A képen az adományok láthatók.

 

Adománygyűjtés minden adventkor siófoki családoknak

Karácsony közeledtével a Műszaki Üzemviteli Osztályon dolgozó munkatársaink 2020-tól kezdve minden évben összefognak, hogy segítsék a Siófoki Református Egyházközség hagyományos adventi adománygyűjtését.

Az adományozók láthatók a képen a siófoki református templomban.

A Műszaki Üzemviteli Osztály 2022. évi adventi adományai

a képen az adományozók láthatók.

Az egyházközség már több mint egy évtizede az adventi időszakban gyűjti az adományokat tartós élelmiszer formájában, olyan sokgyermekes családoknak, illetve gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek, akik (mély)szegénységben élnek. E családok gyermekeit a hittanoktatások alkalmával ismerik meg, a velük való beszélgetéseikből szembesülnek mindennapi problémáikkal. Évente több ilyen család kerül a vezető lelkész látókörébe, ők a kedvezményezettjei a gyűjtéseknek.

Kollégáink mindhárom évben tartós élelmiszereket vásároltak a családoknak – az adományokat a vezető lelkész, Bartha Béla személyesen szállította ki a családoknak a karácsony előtti napokban.


Ételadomány almádi kollégáinktól

A világjárvány miatt sok ember került nehéz helyzetbe, ezért 2020-ban még fontosabb volt, hogy segítsünk a rászorulókon. A Balatonalmádi Ivóvíz-művezetőség munkatársai tartós élelmiszerekből, konzervekből és édességekből álló adománycsomagot állítottak össze, melyet a Balatonalmádiban található Enni adok ételdobozban helyeztek el. Összefogásuk követendő példa lehet, hisz hasonló ételdobozok egyre több helyen vannak az országban.

Az Enni adok dobozok működését a rászorulókat (kis jövedelmű nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, hajléktalanokat stb.) patronáló Re-Formáló Egyesület helyi önkéntes csapatokkal, folyamatos kapcsolattartással, promóciókkal, támogatók keresésével segíti, így a dobozaik sosem üresek.

Az országszerte 66 helyszínen megtalálható Enni adok dobozokról ez egyesület honlapján, a https://www.re-formalo.com címen lehet tájékozódni.


Velencei kollégáink évek óta a tárnoki rászorulókat segítik

A Velencei Szennyvíz-művezetőség munkatársai 2019 óta minden évben a Tárnoki Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatnak juttatnak el tartós élelmiszerekből összeállított csomagot a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A szolgálat a nagycsaládosokat, az egyedülálló időseket és rászorulókat segíti. Kollégáink minden alkalommal előzetesen egyeztetnek róla, hogy mire van leginkább szükség, és ez alapján állítják össze a csomagot, majd szállítják el az adományokat a szolgálatnak.

a képen az adományozók láthatók.

 

Adventi adománygyűjtés a Reménység Alapítvánnyal

2019-ben a Reménység Alapítvány által patronált három, nehéz helyzetben lévő Siófok környéki család megsegítésére indított adománygyűjtő akcióban több mint kétmillió forintot adtak össze magánemberek és vállalatok – köztük társaságunk munkavállalói. A családonként 685 000 forintos támogatást az Új remény adventi jótékonysági est keretében adták át a kedvezményezetteknek december 7-én.

 

Adományok a Siófoki Állatvédő Alapítvány számára

2019 júniusában és decemberében az Ügyfélszolgálati Osztályunk, valamint a Leolvasási és Elszámolási Osztályunk dolgozói is szerveztek adománygyűjtést a Siófoki Állatvédő Alapítvány lakói számára. A gyűjtések alkalmával a kollégák összesen 330 kg kutyatápot, 50 macska- és kutyakonzervet, szalámit, rizst, száraztésztát, ágyneműket, takarókat, raklapokat, gyógyszereket, és egyéb más, az állatok számára hasznos tárgyakkal együtt juttattak el az állatmenhelyre.

A fotón az Ügyfélszolgálati Osztály dolgozói által, a Siófoki Állatvédő Alapítvány számára összegyűjtött állateledel adomány szerepel. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.
A fényképen a Leolvasási és Elszámolási Osztály munkatársai által, a Siófoki Állatvédő Alapítvány lakói számára összegyűjtött karácsonyi adomány szerepel. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.


Összefogás a kocsolai Gyermeklánc Óvodáért

2019 decemberében az Igazgatási és Kommunikációs Osztályunk munkatársai összefogtak, és munkahelyi kollektívaként 1 évre örökbe fogadták a Kocsolai Gyermeklánc Óvodát, ahova 50 gyerek jár, zömében halmozottan hátrányos helyzetűek.
A kollégák vállalásuk szerint 1 éven át, negyedévente juttattak részükre ajándékcsomagot, melynek az alapvető higiéniai felszerelés (szappan, fogkrém, zsebkendő stb.) éppúgy része, mint a játékok, a könyvek, a függöny vagy az ágynemű.

A fotón az Igazgatási és Kommunikációs Osztály munkatársai által, a Kocsolai Gyermeklánc Óvoda, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekei számára gyűjtött adomány átadása szerepel. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.

 


Gyűjtés a Baranya Megyei Platánliget Otthon fogyatékkal élő lakói számára

2019 májusában a társadalmi felelősségvállalás jegyében a Pécsi Üzemvezetőségünkön dolgozó kollégáink gyűjtést szerveztek a Baranya Megyei Platánliget Otthon fogyatékkal élő lakói számára. Lelkes munkatársaink május 22-én adták át a 6 doboz játékot, 4 zsák ruhát és 2 doboz mesekönyvet. A lakók és a gondozók is nagy szeretettel fogadták az adományokat.

A fotón a Pécsi Üzemvezetőség dolgozói által a Baranya Megyei Platánliget Otthon fogyatékkal élő lakói számára összegyűjtött játék- és ruhaadomány szerepel. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.

 


Játékadomány a Tapolcai Üzemvezetőségünk munkatársaitól

2019 áprilisában játék- és mesekönyvgyűjtést szerveztek a Tapolcai Üzemvezetőségünk munkatársai, melynek keretében a tapolcai kertvárosi óvodának nyújtottak segítséget, és két nagy doboznyi adományt adtak át a gyerekeknek.

A fotó a Tapolcai Üzemvezetőség munkatársai által a tapolcai kertvárosi óvoda számára gyűjtött játék - és mesekönyvadományt szemlélteti. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.

Kollégáink a karácsonyi ünnepeket megelőző hónapokban is adománygyűjtésbe fogtak. Az összegyűlt ajándékokat a Család- és Gyermekjóléti Központ tapolcai szervezetének segítségével juttatták el a rászoruló családok részére.

A képen a tapolcai kollégáink által 2019 karácsonya előtt gyűjtött adományok láthatók.

 

SEGÍTSÉG A KADARKÚTI GYEREKHÁZNAK

A társadalmi felelősségvállalás jegyében Igazgatási és Kommunikációs Osztályunk munkatársai 2019 áprilisában szerveztek gyűjtést a kadarkúti Csupa Szív Biztos Kezdet Gyerekház ellátottai javára. Az intézményben 2013 óta foglalkoznak hátrányos helyzetű településrészeken élő, kisgyermeket nevelő, hátrányos helyzetű családokkal. Biztosítják a gyermekek korai képességgondozását és a korai fejlesztéshez kapcsolódó speciális szolgáltatásokat. Folyamatosan látogatják a családokat, segítséget nyújtanak az anyukáknak, akik kisgyermekeiket gyógytornára, gyerekfejlesztési programokra, babamasszázs-oktatásra vihetik a gyerekházba.

Az összegyűlt adományokat – tartós élelmiszereket, könyveket, játékokat, jó állapotú ruhákat, használati tárgyakat, pelenkákat stb. – húsvét után szállítottuk el Kadarkútra, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az intézmény vezetője körbevezetett minket, láthattuk, hogy szép, tiszta, gyerekbarát környezetben telnek a mindennapjaik. A ház fenntartása azonban nem könnyű feladat, ezért nagyon hálásak minden segítségért.

A képen a kadarkúti Csupaszív gyerekháznak 2019 tavaszán vitt adományok láthatók.

Meggyőződhettünk róla, hogy nemes célt támogattunk, jó helyre kerültek az összegyűjtött ajándékok.

Adományainkat szívből jövő köszönettel fogadták, a gyerekház Facebook-oldalán az alábbi bejegyzést tették közzé, amit a DRV hivatalos oldalán is megosztottunk:

Nehéz szavakat találni mindarra, ami a keddi napon történt. Hálatelt szívvel köszönjük a DRV ZRT. IGAZGATÁSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY minden kedves munkatársának, akik részt vettek egy olyan kezdeményezésben, amely a hátrányosan halmozott helyzetű családok megsegítésére irányult. Felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy adománygyűjtést szerveztek. Tisztelet, szeretet és hála övezze mindenkinek a segítségét, felajánlását és támogatását. Szép példája mindez az összefogásnak és az emberi szív nagyságának. Megéreztük az áldozatkészség összetartó és fenntartó erőit. Ķívánjuk valamennyiüknek Isten áldását életükre.

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz, megtelik a szíved”. (Margaret Seemann)

 

Adománygyűjtés a Siófoki Kórháznak

2018 decemberében babaruha- és pelenkaadománnyal támogattuk a Siófoki Kórház Újszülött Osztályát.

A fotó a DRV Zrt. munkatársai által a Siófoki Kórház Újszülött Osztálya részére gyűjtött babaruha és pelenka adományát szemlélteti. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.