Vissza

Sajtóközlemény

Több mint 350 millió forintos európai uniós támogatásból valósított meg k+f-tevékenységet a drv zrt. és a miskolci egyetem konzorciuma

2022/02/25

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. és a Miskolci Egyetem Konzorciuma 2017-ben indított projektet szennyvíziszapból előállítandó bionyersanyag-termékskála kifejlesztésére. A Széchenyi 2020 „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” (GINOP 2.2.1-15) című felhívásra benyújtott pályázat 353,59 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült, melynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosította.

A Bionyersanyag-termékskála kialakítása lokális technológiai sor figyelembevételével – hasznosíthatósági vizsgálatok üzemi körülmények optimalizálásával elnevezésű kutatási projekt célja a szennyvíziszap mint biomassza-nyersanyag, továbbá egyéb, tisztán bio-adalékanyagok felhasználásával a mezőgazdaságban és energiaiparban egyaránt kiemelkedően hasznosítható integrált, dinamikus termékportfólió létrehozása volt.

A konzorciumvezető DRV Zrt. Magyarország területileg legnagyobb víziközmű-szolgáltatója, több évtizede foglalkozik vízellátással, szennyvízelvezetéssel, -tisztítással, az üzemeltetés során keletkező iszapok kezelésével, elhelyezésével. A projekt keretében felhasznált biomassza-alapanyagot a társaság szennyvíztisztító telepein a biomassza feldolgozásában alkalmazott legkorszerűbb szennyvíztisztítási technológiával állították elő, biztosítva annak kiváló minőségét.

A konzorciumi partner, a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézete az oktatáson kívül alap- és ipari kutatási tevékenységeket végez. Az egyetem kutatói kutatási tapasztalataik alapján a projekt során meghatározták a hatékonyságnöveléshez szükséges kritikus beavatkozási pontokat és eljárástechnikai lépéseket. Magyarországon – egyedüli egyetemi oktatási és kutatási műhelyként – a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetében folyik olyan kutatási tevékenység, és valósultak meg ehhez kapcsolódó projektek, amire alapozva a kísérletek során felmerült kérdésekre válaszok születhettek.

A projekt két megvalósítási helyszínen zajlott: a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt Siófokon üzemeltetett szennyvíztisztító telepén, valamint a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet miskolci kutató-fejlesztő laboratóriumában.

A nagyszabású fejlesztési projektben országosan is elismert szakmai team dolgozott. A több mint 30 fős kutatócsapatot környezet-, anyag-, agrár- és biomérnökök, építőmérnökök, bioeljárástechnika- és reakciótechnika-szaktekintélyek, biomassza- és szennyvízkezelési szakértők, valamint termékfejlesztési sikereket elért szakemberek alkották.

A projekt keretében a konzorciumi tagok kidolgozták a célok megvalósításához szükséges alapanyag-felhasználást lehetővé tevő K+F-fejlesztés lépéseit és a technológiai követelményeket, elkészítették a termékmintákat, azok vizsgálati tapasztalatai alapján kidolgozták a termékprototípusok létrehozására szolgáló eljárásrendet, valamint kialakították és a felhasználási igényeknek megfelelően optimalizálták a termékskálát.

A fotó a a kísérleti teret szemlélteti, a komposztprizmákkal. A képre kattintva a fotó nagyobb felbontásban nyílik meg.

A projekt során összegyűlt tapasztalatokat és tudományos eredményeket a többi víziközmű-szolgáltató is felhasználhatja, a kísérleti folyamat során előállított, talajtápanyag utánpótlására, fejtrágyázásra alkalmas termék pedig a tervek szerint a lakosság számára is elérhetővé válik majd.

A projekt fizikai befejezésének időpontja: 2022. március 4.

A projektről bővebb információt a DRV Zrt. - GINOP-2.2.1-15-2017-00069 - GINOP-2.2.1-15-2017-00069 – Bio nyersanyag termékskála kialakítása oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Krizsán György projektvezetőtől

krizsan.gyorgy@drv.hu

06-84/501-070

 

Friss hírekért, aktualitásokért kövessék Facebook-oldalunkat is!