Örömünkre már 23 vendéglátóhely állt a jó ügy mellé, csatlakozva társaságunk csapvízkampányához, melynek célja a csapvíz népszerűsítése, valamint hogy felhívjuk a figyelmet a folyadékbevitel fontosságára és a környezettudatosságra.

A tavaly indított kezdeményezésben partner kávézók, cukrászdák, bárok felelős vendéglátóhelyként a DRV által biztosított emblémázott pohárban csapvizet szolgálnak fel a kávé mellé, a poharakat pedig a fogyasztás ideje alatt a vendégek kérésére díjmentesen újratöltik.

A csapvíz Magyarországon bárki számára elérhető, a leggyakrabban ellenőrzött termékek közé tartozik, minősége jó, biztonsággal fogyasztható. Egészséges, az emberi szervezet számára hasznos ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz. Nyáron pedig különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, hiszen hőségben naponta akár több liter vizet is veszíthetünk izzadtság formájában. A csapvíz vitathatatlan előnye a palackozott vizekkel szemben, hogy gazdaságos, emellett kíméli a környezetet. Ha a csapvizet választjuk, jelentős mennyiségű műanyaghulladéktól mentjük meg Földünket.

Ezúton is köszönjük partnereinknek, hogy a környezetük és vendégeik iránt felelősséget érezve támogatják a kezdeményezésünket.

A csapvízkampányhoz csatlakozott felelős vendéglátóhelyek listája:
 

A Guruló Mokka

Ábrahámhegy

Park u. 28.

Ábrahám Teázó

Ábrahámhegy

Patak u. 3.

Central Caffe

Nagyatád

Kossuth u. 26.

Coffee Shop Company

Siófok

Fő tér 24.

Czukor Borsó

Siklós

Arany János u. 19.

Geleta Cukrászda

Balatonlelle

Rákóczi út 269.

Hexa Café

Siófok

Kele u. 5.

Jordanics Cukrászda

Keszthely

Pethő u. 7.

Katica Pékség, Kávé- és Teaház

Balatonkenese

Fő út 21.

Kócsag sütibolt és kávézó

Keszthely

Kócsag u. 1/a.

Korzó Café

Keszthely

Kossuth Lajos u. 7.

Lounge Caffe

Balatonalmádi

Babits M. utca 2.

Macchiato Caffe & Lounge

Hévíz

Széchenyi út 7.

Marcipán Cukrászda

Siófok

Fő u. 174-176.

Menthol Bár

Fonyód

Bacsák György tér 3.

Nagyi Kertje Teaház

Aszófő

Remete u. 2.

Nemes Cukrászda

Kápolnásnyék

Fő u. 35.

Szélcsend Kávé és Más

Balatonföldvár

Budapesti út 1.

Szöszi Cukrászda

Alsóörs

Endrődi u. 23.

The Rusty Coffee Boksz

Balatonakarattya

Kisfaludy sétány

Tulipán Kávéház

Keszthely

Erzsébet királyné útja 30.

Vár Kávézó

Szigliget

Kisfaludy u. 26.

Zámbó Cukrászda Kft.

Fehérvárcsurgó

Vörösmarty tér