Vissza

Sajtóközlemény - Sikeres és eredményes üzleti évet zárt a DRV Zrt.

Siófok, 2018. június 11.– Tudatos és stabil gazdálkodás jellemezte a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) 2017-es évét. Az ország területileg legnagyobb víziközmű szolgáltatójának az elmúlt időszakban is célja volt, hogy minden olyan területet felkutasson, ahol a társaság fejlődni, erősödni tud.

Volencsik Zsolt vezérigazgató szerint az elmúlt időszakban a társaság intézkedéseit egy pénzügyi szempontból stabil működési elv kialakítása határozta meg, melyet a DRV Zrt. a munkatársak közreműködésével és pozitív hozzáállásával sikeresen hajtott végre.

Ezt bizonyítja, hogy a társaság a tervezett 131 millió forinthoz képest 687 millió forint adózott eredménnyel zárta az üzleti évet, köszönhetően a megtett intézkedésekből adódó jelentős mértékű  költség megtakarításoknak és a tervezettnél kedvezőbben alakuló bevételeknek.

Az elért nyereség több tevékenységnek is köszönhető volt. Többek között a 2016-ban elindított H2O programnak, melynek célja, hogy a DRV Zrt. minél költséghatékonyabban működjön és a korábban vállalkozóknak kiadott feladatokat visszahelyezze saját hatáskörébe.

A társaság 2017. év folyamán több rövid, illetve hosszú távú racionalizálási intézkedést hajtott végre , ilyenek voltak a vízmérő leolvasások és a felhasználók számlázási gyakoriságának csökkentése, a szennyvízátemelők felülvizsgálata, emellett a cég a saját erőforrásait használva növelte a mechanikus tisztítású ivóvízhálózatok mennyiségét.

Pozitívan hatott az eredményre a vártnál magasabb szinten alakuló árbevétel is, amely egyrészt a kiemelt üdülő-övezetekben fellendülő turizmusnak, másrészt  az építőipari és egyéb vízgazdálkodási tevékenységeknek - az illegális csapadékvíz-bevezetések és szennyvízrákötések felderítésének – köszönhető.

A társaság a 2017-es évben már a hosszú távú fenntarthatóság követelményének kialakítására is tudott koncentrálni, így megszületett a szükséges fejlesztési, hatékonyságjavítási irányvonalakat és mindenekelőtt üzleti célokat 2020-ig tartalmazó Iránytű Program. Az Iránytű Program fókuszába kerül a megnövekedett felhasználói kintlevőségek kezelése is, melyre kiemelt figyelmet fordít a társaság a jövőben. Az utólagosan befolyó bevételeket a víziközmű-vagyon megújítására, fejlesztésére kívánja fordítani a vállalat. Továbbra is kiemelt célja a társaságnak a színvonalas és felhasználóközpontú szolgáltatás, valamint a képzett munkaerő megtartása, különösen a hiányszakmában dolgozó fizikai alkalmazottak esetén. Utóbbi célt szolgálták a tavalyi kormányzati döntésnek köszönhető, a munkavállalói bérek rendezésében tett pozitív lépések - a garantált bérminimum és a piaci bérfelzárkóztatás – melynek eredményeként átlagosan 13% bérnövekedés valósult meg.


A+ A-