Vissza

SAJTÓKÖZLEMÉNY Mi folyik a kulisszák mögött? Nyílt Napok a DRV-nél

Mi folyik a kulisszák mögött? Nyílt Napok a DRV-nél

Siófok, 2019. szeptember 26. – Szeptember 26-án és 27-én ismét nyílt nappal várja az érdeklődőket az idén 110 éves DRV Zrt. – több településen is lehetőség van ellátogatni a vállalat egy-egy létesítményébe, vízmű- vagy szennyvíztelepére, illetve laboratóriumába. A szolgáltató az év hátralévő részében is várja a gyerekeket és felnőtteket, akik szeretnének többet megtudni a környezettudatosságról vagy arról, hogyan is folyik például a víztermelés.

Idén ősszel folytatódik a Nyílt Napok programsorozat, amelynek részeként a DRV Zrt. ezúttal a Balatonfüredi, a Kápolnásnyéki, a Koppányszántói, valamint a Pincehelyi Vízműveknél és a Balatonfüredi Szennyvíztisztító Telepen biztosít lehetőséget az érdeklődők számára, hogy előzetes bejelentkezést követően betekinthessenek a víztermelés és szennyvízkezelés folyamatainak kulisszái mögé, 2019 szeptember 26. és 2019. szeptember 27. között.

A DRV számára kiemelten fontos, hogy a gyerekeket, a jövő felhasználóit segítse a tájékozódásban, hogy minél többet megtudhassanak a víztermelés és szennyvíztisztítás munkafolyamatairól, a környezettudatos fogyasztói magatartásról, így például a felelős, takarékos vízfelhasználásról.

A márciusi első rendezvény óta óvodások, általános és középiskolások a kísérőikkel, illetve felnőtt csoportok éltek a lehetőséggel, és már 630-an látogattak el a különböző létesítményekbe.

A vállalat a meghirdetett időpontokon kívül is, egész évben fogad csoportokat telephelyein, akár laboratóriumaiban is, előzetes bejelentkezés és időpont-egyeztetés után. Készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére, szakembereik életkor-specifikus, informatív bemutatókkal várják a látogatókat.

A mostani eseményekkel kapcsolatos részletes információk megtekinthetők a társaság Facebook-oldalán (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. hivatalos oldala).

További információ:

www.drv.hu
sajto@drv.hu

Friss hírekért, aktualitásokért kövesse Facebook-oldalunkat is!


A+ A-